new_logo_hun
Lumen / PROJEKTEK
Ezen az oldalon a Lumen már megvalósított projektjeiről található információ. Ezek teszik ki az alapítvány működésének nagyrészét: a webfelület csak része a tevékenységünknek. Az alapítvány tulajdonképpeni célja, hogy fiatal képzőművészek tevékenységét segítse nemzetközi szinten, kiállítások és egyéb projektek támogatásával, megvalósításával. Ennek többféle módja van: kapcsolatépítés, illetve meglévő kapcsolatok kamatoztatása; szervezés és előkészítés; befogadás. Az alapítvány szívesen vesz bármilyen külső kezdeményezést. Várjuk azon egyének, illetve szervezetek jelentkezését, akik szeretnének velünk együttműködni, illetve saját projektjeik megvalósításához, bemutatásához szeretnének segítséget kérni.

 


R+F
Egyéni kiállítás
2007.08.27.
"Anything Goes"
Paul Feyerabend: A módszer ellen
 k+f

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Lumen  Fotóművészeti Alapítvány pályázatot ír ki tematikus egyéni kiállítás
létrehozására, az alábbiakban felsorolt témakörökben.

 ·    Kutatás    +    Fejlesztés

 A kutatás és fejlesztés összekapcsolása gyakorlatilag arra a folyamatra utal, hogy az önmagáért való ismeretszerzés, a megismerés, mint cél helyébe a piaci viszonyok között  kamatoztatható tudás megszerzése lépett. Gondoljunk csak az EU K+F programjára, melynek középpontjában az európai ipar igényeit kielégítő kutatás-fejlesztés áll, melynek legfőbb eszközei a technológiai platformok és az új Közös Technológiai Kezdeményezések.

(tovább)
 
Orbán György - Ikerparadoxon
Egyéni kiállítás
2006.12.04.

2006.12.07 – 2007.01.05    Megnyitó: 2006.12.07, 20:00


ogyuriiker



















Az anyag – a világban létező összes jelenségek, objektumok és rendszerek végtelen sokasága. Az anyag olyan teljesen konkrét formák végtelen mennyiségében létezik, amelyek mindegyikének megvan a maga struktúrája, megvannak a maguk tulajdonságai, amely formák a maguk módján kölcsönös összefüggésben vannak egymással, és más formákkal, amelyek beletartoznak valami általánosabba – és így tovább – a végtelenségig.

(tovább)
 
Tomáš Pospěch (Cz)
Egyéni kiállítás
2006.10.29.

2006.11.02 – 2006.12.02    Megnyitó: 2006.11.02, 20:00

tomas1



























Kis tájak.jpg ( 2003-2005)

20 db nagyformátumú kontakt fotó, 12x16cm-es és 12x24cm-es méretekben.

A sorozat a cseh tájképfotózás gazdag hagyományaira épít. Képvilága klasszikusokat idéz, mint Josef Sudek vagy Jan Reich. Technikája is hagyományos eljáráson alapul: a tájképfotók műszaki géppel, fekete fehér filmre készültek. Tomas Pospech koncepciója viszont kritikus és aktuális kérdéseket dolgoz fel..

Számítógépes játékokban renderelt hegyeket, erdőket és réteket fényképez a művész, azaz a lefényképezett táj csak virtuálisan létezik. Pospech a monitort fényképezi. A művész fotósorozatában számtalan olyan kérdés fogalmaz meg, amely nem csak a médium jelentőségét és mai szerepét kutatja, hanem korunk és jövőnk létezésének alapproblémáira is reflektál, mint a hiteles és mesterséges tér-idő reprezentáció, vagy a valós és virtuális identitások.
(tovább)
 
Fodor János - Fix
Egyéni kiállítás
2006.10.10.

AZ IMPEX – KORTÁRS MŰVÉSZETI SZOLGÁLTATÓ NYITÓPROGRAMJA  

Lumen Fotóművészeti Alapítvány szervezésében

 
2006. október 12 – 31.: Fix - Fodor János egyéni kiállítása

Megnyitó: 2006. október 12., csütörtök, 19h


Cím: 8. kerület, Futó utca 48.
Nyitva tartás: szerdától szombatig 19-22 óráig.

A pillanatnyi együttállást konstellációnak nevezik. Ez lehet véletlen és lehet szándékolt, de mindkettő esetében a megnevezés arra utal, hogy olyan jelenségnek lehetünk tanúi, amely önmagán túlmutató jelentést mutat.

Fodor János kiváló megfigyelő. Jár kel a világban, miközben észrevesz apró dolgokat, amelyek önmagukban létezők, de az ő szemében ezek összefüggésbe kerülnek más valóságelemekkel, amelyek ugyan azon a helyen és időben láthatók. Az egyszerű tények párosításhoz vezetnek, olyan kapcsolatkereséshez, aminek során egy kiválasztott dolog egy másik kiválasztott dologgal kerül összefüggésbe és így jelentésközvetítővé válik. A valóság. tele van apró részletekkel, amelyek jelentést kaphatnak, ha megfelelőképpen párosítjuk őket. A művész feladatának egyike lehet, hogy ezekre a kapcsolatokra felhívja a figyelmet azt állítván, hogy világunk feltárandó konstellációkkal telített felület.

fodorsajto










(tovább)
 
Körút Fesztivál
Egyéni kiállítás
2006.10.04.
A Körút Fesztivál október 6. és 20. között a Lumen Fotóművészeti Alapítványnak a rendelkezésére bocsátott egy helyiséget, az Otthon Centrum Galériát, melyben két alkalommal rendez kiállítást.

Helyiszín: Otthon Centrum Galéria, Budapest, 1085. József körút 77-79.
Nyitvatartás: minden nap 12-20

korut_fekete_meghiv

(tovább)
 
Advertisement







Hosted by
gedeon