Ezen
az oldalon a Lumen már megvalósított projektjeiről található
információ. Ezek teszik ki az alapítvány működésének nagyrészét: a
webfelület csak része a tevékenységünknek. Az alapítvány
tulajdonképpeni célja, hogy fiatal képzőművészek tevékenységét segítse
nemzetközi szinten, kiállítások és egyéb projektek támogatásával,
megvalósításával. Ennek többféle módja van: kapcsolatépítés, illetve
meglévő kapcsolatok kamatoztatása; szervezés és előkészítés; befogadás.
Az alapítvány szívesen vesz bármilyen külső kezdeményezést. Várjuk azon
egyének, illetve szervezetek jelentkezését, akik szeretnének velünk
együttműködni, illetve saját projektjeik megvalósításához,
bemutatásához szeretnének segítséget kérni.
Nagy
örömmel hívjuk meg a Képzeletbeli Éden / Imaginary Paradise, fotó/videó projekt budapesti bemutatására,
ahol levetítjük a zsűri által kiválasztott alkotásokat.
az FKSE – Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület
felhívást intéz pályaművek beadására
a Képzeletbeli Éden / Imaginary Paradise
Fotó/Videó projektre
A
jelentkezési határidő lejárt,
az
eredményeket hamarosan
kihírdetjük.
A Lumen Alapítvány mostantól pályaműveket fogad Magyarországon élő fotó- és videó művészek részéről a Képzeletbeli Éden című projektben való részvételre, amelynek során a kiválasztott művek a FotoRio 2007 – Rio de Janeiro-i Nemzetközi Fotófesztiválon lesznek kiállítva 2007. júniusában.
2005.06.07. - 07.09. / Helyszín: Dorottya
Galéria és a Lumen Galéria
A nemzetközi kiállítás
alap-koncepciója Csatlós Judittól és László Gergelytől, a kiállítás
magyar kurátoraitól ered: benne a fotóművészeten belül is egyre inkább
előtérbe kerülő személyes-napló műfajának mai jellegzetességeire
kérdeznek rá, s az ezen keresztül "képet" nyerő sajátos
közép-kelet-európai identitás sokféleségére. A kiállítás arra hoz
példákat, hogy hogyan látják saját magukat és közvetlen környezetüket
fiatal fotóművészek, akiket a választott médiumon és a szubjektív
művészi nézőponton túl a régió kulturális hagyományai és szorosan
összefonódó történelme is összeköt. A fotó-sorozatok többek között a
személyesség-személyiség, az önmagunkkal való szembesülés és a mai
világunkra jellemző élet-sémák problémáit járják körül.
A Lumen Fotóművészeti Alapítvány
és az FFS - Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója közös szervezésében.
Harmadik Lumen - Dinamo rendezvény súlypontja: nemzetközi kapcsolatok
építése.
csütörtök, 11.11.
17 - 22 Kontakt Fotóművészeti Kurzusok nyitott órája keretében:
beszélgetés Kardos Sándorral a Horus Archívumról. www.fotokontakt.hu
péntek, 11.12.
Galéria séta Budapesten. Útvonal: Trafó Galéria, Vintage Galéria,
Maimanó, Lumen Galéria, Ludwig múzeum, végállomás: Iparművészeti
Egyetem. Érdeklődni lehet az alábbi emailcímen:
szombat, 11.13.
16 - 20 A meghívott vendégek bemutatkozó előadásai:
Chris de Backer; YPU, Belgium
(www.ypu.org):
a YPU (young photographers united)
vezetője. Szervezetük legfőbb célja, hogy hálózatot teremtsen a
pályakezdő, művészi beállítottságú fotósok között. A YPU nagylétszámú
tagsága a világ minden tájáról vonz fotósokat. Az összes tagnak
látható egy sorozata a szervezet weboldalán. Harmadik éve működik
a szervezet.
Krzysztof Candrowicz; Lodz
fotofestiwal, Lengyelország (www.fotofestiwal.com):
a Lodzi Nemzetközi Fotófesztivál szervezője, mely idén harmadszorra
került megrendezésre. A fesztivál különlegessége, hogy lengyel és
külföldi fiatal fotóművészek számára sokszor akár debütáló kiállítási
lehetőséget nyújt. Krzysztof kiemelkedő szervezési képességei abban
is mutatkoznak, hogy fesztiváljain számos önkéntes dolgozik lelkesen.
Paula Miklosevic és Goran
Micevski; A SKC, CIRCUS - fotógaléria vezetőji Belgrádban.
A szerbiai fotósélet frissítésére törekszenek. Paula Miklosevic
2003-ban Szerb Kortárs Fotó címmel rendezett kiállítást a Pozsonyi
Fotóhónapon.
Lucia Lendelova; Imago,
Szlovákia (www.fotofo.sk/imago/index.htm):
az Imago (közép és kelet európai fotóművészeti lap) főszerkesztője,
művészettörténész, kurátor. Az általa szerkesztett angol nyelvű
lap párbeszédet teremt a régióban, céljának tekinti, hogy bemutassa
az arra érdemes fotóművészeti törekvéseket. Az újság több országban
megjelenik, többek között Magyarországon is.
László Gergely; a Lumen Fotóművészeti
Alapítvány képviselője.
vasárnap, 11.14.
14 - 21 Vizuális Művek Egyesület: LOUNGE c. rendezvénye
21 - Budapest Rebel : Reflex - Nagy Ágoston, Samu Bence Vj produkciója
Prt scr : Inertia (Polonyi András, Pápai Marci, Ráday Dávid)
+ vetítések az Iparművészeti Egyetem videómunkáiból
hétfő, 11.15.
17 - 19 Beszámoló és vetítés a Révész Tamás által szervezett Choice
Project című középeurópai fotóriporter kurzusról.
19 - 21 Beszámoló és vetítés a Moszkvai Interfoto fesztiválról.
kedd, 11.16.
18 - 21 Digitális Képkorszak kerekasztalbeszélgetés
moderálja: Csatlós Judit muzeológus és Mátyus Krisztina művészettörténész.
csütörtök, 11.18.
19 - Arja Hyytiainen (finn) Journey c. kiállításának megnyitója
a Lumen Galériában.
cím: Király utca 46. Budapest
A Dokumentum 6. egy olyan
negyedszázada tartó kiállítás-sorozat része, ami a fotográfiai alapú képek
legújabb, legaktuálisabb megjelenési formáira figyel. Ez alkalommal a rendezők
koncepciója ismét a fiatal alkotók felé irányul, akik színes, naplószerű,
életmódot feldolgozó vagy értelmező alkotásaikkal újszerű képet adnak
környezetünkről. E kiállítás művészei az u.n. 'dokumentarista' fotográfia
tanulságainak alapján keresik azt a szemléletmódot, ami a kortárs világ leírója,
kifejezője lehet. Az általuk exponált kép többnyire manipulálatlan, mégis a
szubjektivitás irányába mutat oly módon, hogy a művész személyisége a valóság
képi tükrében jelenik meg.