new_logo_hun
Lumen / GALÉRIA

2008 janurájától a Lumen Galéria, a Lumen Fotóművészeti Alapítvány független fotógalériája, a Mikszáth Kálmán téren található saját kiállítóhelyén folytatja működését. A kiállítások, melyek havonta cserélődnek, elsősorban olyan fiatal alkotók/alkotócsoportok munkáit mutatják be, akik nehezen kapnak esélyt önálló tárlatok rendezésére. A galéria programjában kiemelt szerepet kap a kontextushoz igazodó, azt figyelembe vevő, párbeszédkész munkák támogatása. Ennek megfelelően a meghívott művészek olyan fiatal alkotók, akik a művészet társadalmi vonatkozásaira érzékenyen reagálnak, és ezt alkotói stratégiáik is tükrözik.
A galériát működtető alapítvány egyik fő célja a nemzetközi trendek hazai népszerűsítése, illetve a számos hazai és európai társszervezettel és művészekkel való minél szélesebb körű együttműködés.
A galéria nem csupán a szakmai közönség számára nyitott. A helyszín lehetőséget biztosít szélesebb közönség bevonására. Olyan fórumot szeretne teremteni a fotó- és videóművészet legérdekesebb alkotásainak, mely a múzeumokat nem, vagy csak ritkán látogató réteget is érinti. A galéria különlegessége, hogy elhelyezkedése folytán a látogató nem kényszerül a klasszikus értelemben vett múzeumlátogató pozíciójába, hanem fesztelen légkörben, a környezetéhez szervesen kapcsolódó térben szemlélheti az alkotásokat.

Cím:
, 1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2, nyitvartás: h-p 8:30-19, szo 10-18





Charles Fréger PDF Nyomtatás
2010.07.04.
charles_1

























(Charles Fréger: Hereros 16 & 12, Hereros, 2007)

2010.07.06 – 2010.08.03
Charles Fréger
Short Haka School & Hereros

www.charlesfreger.com

Megnyitó: 2010.07.06, 20:00

(tovább)
 
Lucia Nimcova - Egy afrikai vihar PDF Nyomtatás
2010.05.22.
lucia




























2010.05. 25 – 2010. 06. 23
Lucia Nimcova: Egy afrikai vihar (pecsét vers)

Megnyitó: 2010. 05.25, 19:00

(tovább)
 
Kerekes Gábor '75 / Terra Cognita PDF Nyomtatás
2010.04.13.
csata_9a_

































Kerekes Gábor '75 – Terra Cognita
2010.04.17 – 2010.05.17

Megnyitó: 2010.04.17, 19:00
A megnyitó vendége: Dj Iconyx


(tovább)
 
Buda Gábor: Jelenségek PDF Nyomtatás
2010.03.13.
buda



























Buda Gábor: Jelenségek
2010.03.17 – 04.15

Megnyitó: 2010. 03.17, 19:00

(tovább)
 
2 éves a Lumen Galéria és Kávézó PDF Nyomtatás
2010.02.02.

 

lumenbook

 

2 éves a Lumen Galéria és Kávézó

Lumen Könyv bemutató, kiállítás, és brunch!

(tovább)
 
További cikkek...
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>

Találatok 1 - 55 / 60
Advertisement







Hosted by
gedeon