new_logo_hun
Lumen / ALAPÍTVÁNY
A Lumen Alapítvány bemutatkozik PDF Nyomtatás
2006.07.04.
A Lumen Fotóművészeti Alapítvány 2002-ben jött létre azzal a céllal, hogy a fotográfiát és a videót eszközként használó képzőművészek munkáinak széleskörű bemutatásán és támogatásán keresztül járuljon hozzá vizuális kultúránk épüléséhez.

Különösen fontosnak tartjuk, hogy projektjeink a szokottnál tágabb közönség előtt kerüljenek bemutatásra (köztéri projektek, Lumen Galéria), hogy a fogékony nyilvánosság minél aktívabb érdeklődését felkeltsék. Ezért a Lumenes programok általában közérthető ésközérdekű, sokszor társadalmi, történelmi vagy politikai és csak ritkán esztétikai kérdésekre épülnek. Tevékenységünk azért csoportosul a fotógráfia köré, mert úgy tartjuk, hogy ez a médium korunk dokumentálásának, feltérképezésének leghatékonyabb, ugyanakkor legvitatottabb eszköze.

A szervezet működése projekt-alapú és ezzel már működő szervezeti struktúrákat honosít meg. A kuratórium nyitott a tagságon kívülről érkező önkéntes kezdeményezésekre is.

Fontosnak tartjuk továbbá, hogy magyar és külföldi társszervezettekkel, társművészekkel szoros együttműködésben jöjjenek létre közös programok. Ezzel szeretnénk segíteni a csoportosulásokon, diszciplínákon és határokon átívelő párbeszédek létrejöttét.

 
Advertisement







Hosted by
gedeon